selenodyssey

‹CONCERT› Well, would not make sense to write in English, as this one hits too close to home. Mit magyarázzam feleslegesen itt angolul, hogy milyen is nosztalgiázni egy Kispál koncerten? Élesen él bennem a 15 évvel (?) ezelőtti búcsúkoncert Szigeten, huszon-párévesen is tudtuk már ott a könnyekig meghatódottságban, hogy leszünk mi még Kispálon. Nem is ma jöttek vissza először, nem is ez volt velük az első újrázásom nekem sem. Kicsit mégis többet jelentett most, január 2-án. Talán elfogadhatóbb lett az évkezdés, amitől egyébként általában szorongani szoktam. Hiába a fingszagú, levegőtlen Akvárium, jó volt az a 2,5 óra és csak három dolog hiányzott: a fiatalságom, a Csillag vagy fecske meg hogy azt nézzem, mikor esik le végre hamu a Kispál szájában egyensúlyozott cigiről. Kicsit nagyobb baj azért, hogy instant belém költözött egy kelet-európai disznótáncos szomorúság is. Valahogy túl könnyen idézik fel ezek a zenék tinikorom szar kocsmáinak ragadós abroszait és még szarabb borait. Van ebben persze valami vadromantika, de egy kis magyar keserű mai valóság is elfér még benne, még akkor is ha amúgy sok mindenre igazán nem lehet panaszom a szépen kipárnázott fővárosi buborékomban. Mindegyis, a lényeg, hogy indítottuk az évet, kedves hallgatóink!

‹MUSIC› During the day I’ve been listening to Kispál albums (mostly from the middle of their discography: Holdfény, Bálnák, Turisták) in preparation of the concert. Other than that as a continuation of my Hamnet-fascination I listened to its soundtrack. Max Richter‘s On the Nature of Daylight is overused as it appears in many movies as I’ve learnt. But wow it’s such a monumental piece!

‹MOVIE› F1. I did not really care about it. Yes, it was entertaining and well-executed but kinda cliché Hollywood movie about a dandy/cowboy/whatever. The men were handsome, learnt some things about Formula One, so bottomline should be positive?

‹BOOK› I finished Mother Night by Kurt Vonnegut Jr. as a year starter. It’s the third year that I start the new year by reading Vonnegut. I did a fair share of reading Vonnegut during university, but this was my first time reading Mother Night. Astonishing how accessible Vonnegut’s writing is about such complex moral issues and how timely it was! The Eichmann trial was in ’61 and he released the novel in the February of 1962. In this interview Vonnegut told he had met a real spymaster complaining about the foolish simplification of spy movies as real life spies are generally mentally sick to be able to maintain their position and one can only hope that they can serve you with valuable information while they cause tremendous damage. Simply put as he summarises in the interview: “we are what we pretend to be”. Spot-on, universal, really concise, jam-packed with clever takeaways as usual, a great page-turner!

“There are plenty of good reasons for fighting,” I said, “but no good reason ever to hate without reservation, to imagine that God Almighty Himself hates with you, too. Where’s evil? It’s that large part of every man that wants to hate without limit, that wants to hate with God on its side. It’s that part of every man that finds all kinds of ugliness so attractive.
“It’s that part of an imbecile,” I said, “that punishes and vilifies and makes war gladly.”

Mother Night by Kurt Vonnegut Jr.